A38, 2004. április 28.

Egy kis időutazás, hullámok hátán a zene tengerében, egy hajó fenekén, melynek neve: A38

Elsőre elég hihetetlen elgondolásnak tűnt, hogy egy hajón rendeznek koncertet, de kellemesen csalódtam. :) Az első emberkék már fél hét táján megjelentek a hajó környékén, bebocsátást kérve… és kaptak is, bár még csak a ruhatárig. Sorban állás, izgatottság, és nagy várakozások előzték meg a koncertet, mindenki tűkön ülve várakozott…s egyszercsak a koncertterem ajtaja is kitárult, és elkezdtek befele tódulni a 'mega-őrültek', jó hely reményében. Röpke fél óra alatt úgy megtelt a terem, hogy tűt se nagyon lehetett lejteni már, ember emberhez ért, láb a lábhoz, túl sok hely nem maradt szabadon. Az első két Mega aki feltűnt Leslie és Schmidt Vera volt, mikrofonpróba, beállás, miegyéb céljából… mi meg tudtuk tesztelni a fényképezőgépeket addig is.:) Az izgalom lassan a tetőfokára hágott, mindjárt 8 óra… és kezdődik végre az este! A fények kialudtak egy percre, teljes sötétség honolt - fokozva ezzel is az izgalmakat- a közönség ovációba kezdett, fütyült, tapsolt, őrjöngött mindenki, tudtuk már csak pillanatok kérdése és elindul a mai zene-marathon is. Acél Gergő szempillantás alatt már fent is terem a színpadon és kezdi a felkonferálást. Első vendég a mai napon: Hepi Endre, aki kezében egy „mikrofonnak látszó”-díjjal süvít a színpadra, és kihirdeti, hogy a Rádió1 Közönségdíját: Oláh Ibolya kapja… Ibi rajongók nem kis örömére. Ibolyáról első pillantásra meg lehetett állapítani, hogy jól érezte magát a bőrében ezen az estén, és nagyon pörgött, ünnepeltette magát, teljesen megérdemelten… és egy picit revans volt talán ez a díj a közönség részéről, az utolsó döntő végeredményéért…

A produkciókat Acél Gergő kezdte: a 'Funky-groove' magyar átiratával, és a szokásos Groove-szívvel. A sok éves átlagnál jobban adta magát Gergő, még frenetikusabban, mint eddig, pedig azt nehéz fokozni, de sikerült. :) Dorina a következő, 'Perhaps, perhaps, perhaps'. A magas hangok, amik kijöttek ezen az estén is Dorina torkából, elmondhatatlanok, és egyre jobb az előadása is. Schmidt Barbi kerül reflektorfénybe, és már csendül is a 'Killin' me softly', majd a legnagyobb kedvence a 'How come you don't call me'. Annak ellenére, hogy minden héten nagyjából ugyanezek a számok csendülnek fel, mindig tud valami újat hozni hangilag, előadásilag, amitől nem lesz unalmas, semmiképp sem. Schmidt Barbi volt ennek az estének is az egyik nagy fénypontja…bár tényleg mindenki kitett magáért rendesen.

Leslie jön és kezében egy pohár ital, (mint már többször láthattuk és tapasztalhattuk tőle, és jó szórakozást kíván az egybegyűlt nézőseregnek), és egy saját dal, a sör öröméről… vicces szöveg, jó dallamok és végre egy új dal a megás repertoáron (bár Leslienél ez sosem okozott gondot…). Felcsendül másodikként a 'Streets of Philadelphia' és előkerül egy napszemüveg is színpadi kellékként. És már jön is Verus, és a U2 hangzás… 'Still haven't found'. Megmozgatta a tömeget rendesen, jól szól a dal, erőteljes, és szívbemarkoló is egyben. Következett egy vadonat új szám, gitárral (Famous blue raincoat:) ) , majd Jamie 'Home by the river' dala, ami alatt kissé felháborító módon a hátsó sorok külön bulit tartottak, hangoskodtak, jöttek a bekiabálások… és a többiekre sajnos -akik hallgatni szerették volna a zenét-, nem igazán voltak tekintettel!

Majd felcsendült a 'Nézhetnélek'. Mit is mondhatnék…a dal zseniális, az előadás észvesztő, és megérintő, társaságban -barátok közt- végighallgatva még jobb, mint otthon a cd-ről. A nap másik fénypontja volt ez az előadás.

Mujahid Zoli következik a zongoránál, és felhangzanak a 'Mondd, mit ér' első taktusai. Zoli egy picit halványabb volt, mint szokott lenni… A második dala a 'Sunny', amire kezdődik a tánc ismét a nézőtéren. Tóth Vera érkezett és csendül a 'Hamu és Gyémánt', tiszta és szívmelengető volt. Majd (kis iróniával mondva: nagy meglepetésre) a 'Magány' a második szám.

Az est harmadik fénypontja, TVera-Ibi duett és a „Sisters are doing it for themselves”. Ibin látszott a felszabadultság, nagyon odatette magát erre a számra is, jó volt nézni, amit csinált.

Ünnepeltette még egy kicsit magát, a tömeg meg skandálta a nevét.

Ibi következett egyedül a színpadon és a 'Family portrait'. Majd a legek lege ezen az estén: a 'Csillagdal'. Mind a nyolcan a színpadon és Verus már kezdi is: „Volt úgy, hogy azt gondoltam…”. Volt egy kis galiba a mikrofonokkal mert Schmidt Barbinak működő darab már nem jutott, de szorítottak neki helyet a többiek, így ő is tudott énekelni. A közönség is énekelt, teljes erőbedobással, és maximális odaadással. Örömpercek voltak ezek.

A távolmaradók ezen az estén: Evelyne, Dér Heni, Edmond és Gáspár Laci. Velük biztosan színesebb lett volna a koncert, és hiányoztak is a színpadról. De hát nem lehet mindig, mindenki, mindenhol ott (sajnos).

A mega koncertet valamilyen rendezvény követte, ami miatt el kellett hagyni a hajót nagyon gyorsan, így túl sok idő nem maradt a beszélgetésekre és koncert élmények felidézésére… legalábbis hajón belül. De a hajó előtt összegyűlt a kis társaság és hamarosan Verus is jött, ismét megrohamozták az autogram-vadászok, pár perc beszélgetés, majd indulunk ki-ki hazafele, ki-ki másfele…

Egy emlékezetes és örömteli napot zártunk ismét. :)

dork7