Millenáris Park, utolsóelőtti döntő… 2004. március 27.

Most estem haza a Millenárisról, és szuper volt az este. A végeredménynek személy szerint nem nagyon örülök, szerintem Laci nagyon jó volt, és nem érdemelte meg ezt a döntést. (De hát ezt már átéltük 2 héttel ezelőtt is, sajnos.) Verát viszont kellemes volt újra látni a színpadon. (Egyik szemem sír, a másik pedig nevet)! ;,,)

Videóról még nem tudtam visszanézni az adást, talán majd holnap, de nagyon kíváncsi vagyok mekkora a különbség az 'élő' és a tv képernyő között.

Néhány érdekesebb szemelvényt, vagy inkább jelenséget szeretnék azokkal megosztani, akik nem tudtak eddig elmenni a Millenárisba. (A produkciókat úgyis mindenki láthatta a tv-n, azokat nem hiszem, hogy nagyon sok értelme lenne kommentálni.) Tehát, ami lemaradt a képernyőről:

Az első döbbenet amint beléptünk a 'nagyterembe' (Balázzsal mentünk egyébként), az a jól ismert díszletek látványa, egy csöppnyi helyen, jóval kissebben, mint amit az ember lát(ni vél) a tv-n. Az ügyes kameraállásokkal elérték, hogy óriásinak tűnjön a helység.

A következő sokk akkor ért, amikor a tapsoltató ember (Kálmán) – olyan picit Danny deVito fazon- miután előadta, hogy ki, mikor, miért és hogyan tapsoljon, örüljön, fütyüljön, egyszer csak mikrofont ragadott, feltetetett egy Queen cd-t és ámulatbaejtő hangon elkezdett énekelni, de nem is akárhogy!!!!!!!!! Bevehették volna 13. döntősnek, simán J

Majdnem minden szünetben megismételte ezen tevékenységét, a fél Queen repertoárt elénekelte, és mindenki jól szórakozott.(néha a kollegái lelökdösték a színpadról ugyan, mert már véget ért majdnem a reklám ő meg csak énekelt…, de roppant szórakoztató jelenség volt ez az ember).

A harmadik vicces szereplő, az időmérő lány (nő) volt, akinek a zsűri értékelését kellett időkorlátok közé szorítania. A kamera mellett állva számolt vissza tíztől karjelekkel mutogatva a maradék időt minden egyes zsűritagnak, és amikor ez az idő letelt, a kosárlabdából jól ismert- idő -(T) jelet mutogatta nekik, a másodpercek teltével egyre vehemensebben, kezeivel kalimpálva, majd végső elkeseredésében a – neeeeeeee - és -hagyjátok már abbát - próbálta mutogatni nekik, bár a zsűritagok túl sokat nem érzékeltek ezen próbálkozásaiból. Néha meg egyszerűen az volt az érzése az embernek, hogy nem is nagyon érdekli őket, hogy mutogatják nekik az időt. Ez a hölgyemény sok vidám percet okozott a jelenlevőknek a karmozdulataival, többször megnevettette a nagyérdeműt velük, annak ellenére, hogy nem ez volt a feladata.

Az dalok fantasztikusak voltak, nagyon jól szólt mindegyik. Az elődöntősöket külön öröm volt újra látni, a Grease pedig egyszerűen zseniális volt (igazi jutalomjáték mindannyiuknak ). Amit még talán érdemes megemlíteni az Ibolya első száma. Én nem vagyok nagy Ibi rajongó (bár a hangja nem semmi, ezt el kell ismerni), de ma nagyon büszke voltam rá. Egyszer véletlenül hátranéztem az éneklése alatt, és nem akartam hinni a szememnek. A súgógép nem volt bekapcsolva (kikapcsoltatta ! :))) Ezt főleg azok tudják értékelni, akik lent voltak kedden az Alcatrazban és fültanúi voltak Ibi magyarázatának, hogy miért nem tudta az előadott dal szövegét (akkor éppen a 'Hazám' volt ez a dal). Szóval abszolút úgy éreztem, ez a mai éneklése egyfajta válasz volt az akkori bakikra ('tudok én ha akarok' szellemben), és ez nagyon szimpatikus volt nekem! Azért szerettem volna ezt itt megosztani veletek, mert sokan nem értesülnek ezekről az apró, de szerintem fontos momentumokról, és így nem is kapunk teljes képet a döntőkről. (szerintem az egyes döntősök ilyen jellegű személyes csatái saját magukkal legalább olyan fontosak, mint az előadott szám).

A végső döntés elég sok embert megrázott, és sokan értetlenül fogadták, bár Laci már tudta, hogy Ő fog kiesni, mikor odaállt Ibolya mellé a színpad közepére.

Az este végeztével a folyosón sikerült végre személyesen találkozni Krisztával és Slaci-val , és ezúton is nagyon köszönöm Nekik azt a közvetlenséget, amit felénk mutattak, így ismeretlenül is. És végre Verával is sikerült összefutni, aki szintén nagyon közvetlen volt és mosolygós, mint mindig. Sokat nem tudtunk beszélni egymással, de már éjfélt ütött az óra így mindenki az éjszakai járat, a kocsija, vagy egy taxi fele vette az irányt, reménykedve abban, hogy jövő héten veletek, ugyanitt …

Remélem, nem haragszotok a hosszúra sikeredett terjedelem, és a kulisszatitkok részletezése miatt.

dork7